Tíz nappal, két külön versenyszakasszal és rengeteg emlékezetes mérkőzéssel ért véget augusztus 27-én a tatabányai Multifunkcionális Sportcsarnokban rendezett U19-es tollaslabda Európa-bajnokság. A rendezvénysorozat első felében a csapatverseny, majd azt követően az egyéni számok zajlottak – a kontinens legjobb utánpótláskorú játékosainak részvételével, 30 ország több mint 300 sportolójával.
Bajnokok mindkét versenyszakaszban
A csapat Európa-bajnokságot a francia válogatott nyerte, miután a fináléban háromjátszmás küzdelemben bizonyult jobbnak a dán csapatnál. A magyar válogatott a D2-es csoportban csoportharmadikként majd a 17-20. helyen zárt, miután a helyosztón 2-0-ra legyőzte Ausztriát.
Az egyéni Európa-bajnokságon augusztus 27-én dőltek el az érmek sorsa. Férfi egyesben a francia Mady Sow, női egyesben az ukrán Raiia Almalalha lett Európa-bajnok. Vegyes párosban a török Gokay Gol és Nisa Nur Cimen, női párosban a szintén török Elifnur Demir és Zeynep Berre Ocakoglu, férfi párosban pedig a dán Sebastian Monster Andersen és Birk Norman állhatott a dobogó legfelső fokára.
Amit a pálya mellől nem lehetett látni
A tíz nap alatt zajló versenyt a nézőtérről és a képernyők előtt könnyű volt csupán a mérkőzések sorozataként látni, a háttérben azonban egy jóval nagyobb gépezet dolgozott. A rendezvényen közel 90 önkéntes segítette a lebonyolítást a regisztrációtól a versenyzők kísérésén át egészen a technikai feladatokig. A csarnokban és a kísérő létesítményekben összesen nyolc pálya (hat verseny- és két bemelegítő pálya) fogadta a mérkőzéseket, emellett külön csarnokokban további tíz edzőpálya működött, hogy a válogatottak a versenynapok között is megfelelő körülmények között készülhessenek.
A versenyzők felszerelését az Európa-bajnokság alatt a Yonex öt húrozó specialistája tartotta karban: a stringer csapat a tíz nap alatt több mint 200 ütőt húrozott újra, hogy a játékosok mindig a nekik megfelelő ütőkkel léphessenek pályára. A mérkőzéseken összesen több mint 8000 tollaslabda fogyott el – jól mutatva, milyen intenzitású küzdelmeket vívtak a versenyzők a kontinensbajnoki címekért.
„Mindent megtettünk, hogy itthon is megmutathassák a tudásukat”
Kapitány Péter, a Magyar Tollaslabda Szövetség elnöke szerint a rendezés jogának elnyerése és a mögötte álló munka is kiemelkedő eredmény.
„Mi nagyon büszkék vagyunk rá, hogy ezt itthon megrendezhettük, hogy megkaptuk egyáltalán a lehetőséget, a jogot, hogy megszervezzük. Ez nekünk nagyon sokat jelent, mind a fiatalabb korosztály, mind az egész magyar tollaslabda-társadalom számára, hogy egy ilyen rangos eseménynek adhattunk otthont – és mi pont ezért mindent megtettünk az elmúlt közel két évben, hogy egy olyan eseményt tudjunk szervezni, amin a játékosaink is itthon megmutathatják a tudásukat” – fogalmazott az elnök, aki kiemelte a szervezőcsapat munkáját is: „Azt nyugodtan mondhatom, hogy nagyon sok munka van benne. Joó Melinda főtitkárom éjt nappallá téve dolgozott, és dolgozik a mai napig, egészen addig, amíg vége nem lesz a versenynek. Nyilván nem egyszemélyes a csapat, de a verseny méretéhez képest egy kisebb létszámú csapattal dolgozunk – szerencsére mindegyikük megbízható kolléga és szakember a saját területén.”
Joó Melinda, a szövetség főtitkára a külföldi versenyzők és kísérőik első benyomásait elevenítette fel.
„Amikor először meglátták a külföldi gyerekek ezt a csarnokot, egy ilyen »wow« reakció volt rájuk jellemző. Sok Európa-bajnokságon voltunk már a fiatalabb korosztályokban, és nem jellemző, hogy ilyen gyönyörű, nagy csarnokban legyenek a versenyeik – ez inkább már a felnőtt korosztálynál szokás. Mindenkitől szerencsére az volt a visszajelzés, hogy ez egy nagyon-nagyon jó verseny volt.”
– mondta a főtitkár, aki hozzátette: „Abszolút minden magyar meccset igyekeztem nézni, és nagyon örültem, hogy nagyon sokszor büszkék lehettünk rájuk.”
Az Európa-bajnokságra Szántó Dávid, helyettes sportállamtitkár is ellátogatott, aki a magyarországi rendezés jelentőségéről és a látottakról is beszélt.
„Azt gondolom, nagyon-nagyon fontos, hogy minél több nemzetközi eseményt rendezzünk. Nem kell azonnal minden sportágban világbajnokságot rendezni, egy ilyen U19-es Európa-bajnokság egy remek belépő szint, – és ha ezt egy szövetség nagyon jól meg tudja csinálni, onnantól lehet felfelé lépkedni. Én azt tapasztalom és azt hallom, hogy nagyon jól meg tudta csinálni a Magyar Tollaslabda Szövetség, úgyhogy ezúton is gratulálok, mert mindenki pozitívan nyilatkozik erről az egészről. Le a kalappal mindenki előtt: megmutattuk, hogy mi, magyarok tényleg nagyon jók vagyunk szervezésben.”
A hazai közeg fontosságáról Sándorházi Vivien, korábbi junior és felnőtt EB-bronzérmes játékos is beszélt, aki a lelátóról kísérte figyelemmel a fiatalabb korosztály szereplését.
„Ez az évszázad első ilyen nagyszabású rendezvénye itthon, úgyhogy ez nagyon sokat jelent számunkra – ez is egy jelzés, hogy Magyarországon már sokkal komolyabban veszik a tollaslabdát, mint korábban, hiszen vannak igazán jó szintű játékosaink, akár az utánpótlásban, akár a felnőtteknél. Voltunk már olyan Európa-bajnokságokon, ahol kicsi volt a terem, nem volt jó az étkeztetés, nem voltak jók a buszozások – itt most minden teljesen jól működött, úgyhogy ez egy pozitív előrelépés mindenképpen.”
A tíznapos rendezvénysorozat ezzel lezárult: a Magyar Tollaslabda Szövetség közel két év előkészítő
munkájának eredményeként Tatabánya rövid idő alatt két egymást követő kontinensviadalnak adott otthont, amelyről versenyző, edző és néző is kizárólag elismerően nyilatkozott. A szövetség köszönetét fejezi ki minden önkéntesnek, partnernek és támogatónak, akik nélkül a verseny nem valósulhatott volna meg.